Mikor ilyen idős voltam, – meséli a Nagyi – igen 17, akkor volt az a bál. Persze egyedül nem mehettem, jött velem Anyuka is. Hosszú ruhám volt, rendes estélyi! Anyuka kölcsönözte nekem. Ő nagyon különleges nő volt, sajnos más volt a természetünk és nem találtunk összhangot. Teljesen más elképzelései voltak, mint nekem. Segítségemre volt sokmindenben, de nem lehetett vele például filozofálni. Szerette a szép dolgokat, a színházat, a művészetet, dehát ettől még nagyon különböztünk és ő egy nagyon erőszakos nő volt, amit mondott az úgy volt és kész.
Na de szóval, elmentünk, gyönyörű nagy terem feldíszítve a Gellért szállóban, középen táncparkett és táncoltunk. Vagyishát én táncoltam. Volt az a fiú, az Oszkár, Anyukának nagyon tetszett, klassz jelölt volt. Tudod, akkoriban az is hatalmas dolog volt, ha egy órában egy autó elment az utcánkban, nem ez volt mint most, hogy tolongnak… Nahát ennek az Oszkárnak olyan állása volt, hogy kocsi járt hozzá sofőrrel. Különösebben gazdag nem volt, dehát érted. Anyukának nagyon tetszett, nekem nem. Középmagas pali volt kis fekete bajusszal, jóképűnek sem mondható.
Aztán volt nálunk néhányszor teázni – hát kávé akkor még nem volt -, egyszer jött értünk kocsival, bepakoltunk egy csomó holmit és elmentünk vele nyaralni, az mekkora dolog volt!
És akkor egyszer történt, hogy sétáltunk a Dunaparton – mutató és hüvelykujjával megfogja orrcsontját és kuncog, majd folytatja – Anyuka nem volt ott, nem is értem hogy lehet, vagy merre volt, hogy mi ketten maradhattunk. Én már akkor kezdtem nőni, tudod világéletemben magas lány voltam, de ő már 26 éves volt és nem nőtt – felnevet.
Ő sétált a Duna felőli oldalon és akkor jött egyszer csak egy ilyen gondolat, én nem is tudom hogyan, sosem felejtem el, hogy ha én ezt most ide belelököm, elsodorja a Duna és végre vége.
Anna Kruza
(Szerzői jogok fenntartva.)